Gyorsított eljárásban kilencven nap elzárásra ítélte a bíróság azt a férfit, aki Budakalász és Szentendre között bántalmazott egy jegyvizsgálót. Az ittas elkövető azután ütötte le a közfeladatot ellátó személyt, hogy az leparancsolta őt és társait a szerelvényről.
A vád szerint a budakalászi férfi két ismerősével 2026. január 19-én délután utazott a HÉV-en. A háromfős társaság ittas állapotban, hangoskodva és agresszívan viselkedett, ami miatt több utasnak át kellett szállnia egy másik kocsiba.
A jegyvizsgáló a panaszok után felszólította a társaságot a szerelvény elhagyására, mire a vádlott és egyik társa veréssel fenyegette meg. Miután egy utas rájuk szólt, a két férfi a jegyvizsgáló és az utas felé köpött. A leszállítást követően a fenyegetőzés folytatódott, ezért a sértett elővette a telefonját, hogy rendőrt hívjon.
A vádlott ekkor kiütötte a telefont a jegyvizsgáló kezéből, majd amikor a sértett lehajolt, a tarkóján egyszer ököllel úgy megütötte, hogy a férfi a sínek közé esett. Az elkövető és társai ezt követően elmenekültek a helyszínről.
A bántalmazás következtében a jegyvizsgáló nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. A rendőrök a támadót egy órán belül elfogták. A Szentendrei Járási Ügyészség gyorsított eljárásban állította bíróság elé a büntetett előéletű férfit, akit a Szentendrei Járásbíróság közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt 90 nap elzárásra ítélt.
⚖️ Ügyvédi szemmel: Miért nem csak egyszerű testi sértés a HÉV-en történt támadás?
A budakalászi eset rávilágít arra, hogy a jegyvizsgálók, buszvezetők vagy mentősök bántalmazása a törvény szemében sokkal súlyosabb, mint egy utcai nézeteltérés. Partnerünk, dr. Kiss D. Csaba hangsúlyozza: a Btk. 310. §-a alapján a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntett, amely alapesetben is 1-től 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. Az, hogy a sértett a sínek közé zuhant, különösen veszélyes helyzetet teremtett, ami akár tragédiához is vezethetett volna.
Bár a bíróság gyorsított eljárásban 90 nap elzárást szabott ki, fontos tudni, hogy a büntetett előélet és a csoportos jelleg (mivel ismerőseivel volt az elkövető) a törvény szerint akár 2-től 8 évig terjedő büntetést is lehetővé tenne. „A jegyvizsgáló jogszerűen járt el, amikor a randalírozókat leszállította, az őt ért támadás pedig semmivel sem igazolható” – teszi hozzá az ügyvéd.
Munkavégzés közben érte támadás, vagy közfeladatot ellátó személyként van szüksége jogi képviseletre? Keresse dr. Kiss D. Csabát a jogomvan.hu oldalon!
⚖️ Mit mond a Btk.?
§ (1) Aki a) közfeladatot ellátó személyt e minőségében, illetve intézkedése során erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályoz, intézkedésre kényszerít, vagy e minősége miatt bántalmaz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt a) csoportosan, b) felfegyverkezve, c) felfegyverkezve szökésben lévő személy segítése végett, vagy d) visszaesőként követik el.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.