Mai névnap: Zsigmond

Bajai rendőrök mentették meg egy eltűnt nőéletét
Egy 34 éves bajai nő eltűnése miatt kértek segítséget a rendőröktől a családtagok március 4-én napközben. A hozzátartozók attól tartottak, hogy az asszony véget akar vetni az életének, ezért azonnal értesítették a hatóságokat.
A bejelentés szerint a nő autóval távozott otthonról, és a családtagok attól tartottak, hogy veszélyben lehet. A szolgálatban lévő járőrök azonnal megkezdték a keresését.
Fehér Viktor László törzsőrmester és Kühn Gábor őrmester a környéket ellenőrizve este felfigyeltek egy autóra, amely a bajai Türr István sétányon állt. A jármű vezetőülésében mozdulatlanul ült valaki.
Amikor a rendőrök megbizonyosodtak róla, hogy a keresett személyt találták meg, megpróbáltak kommunikálni vele, azonban ez nem járt sikerrel.
Az utastérben több üres gyógyszeres dobozt és egy 10 literes üzemanyagkannát is észrevettek. Az egyenruhások ezért azonnal döntöttek: betörték a jármű egyik ablakát, majd a mentőszolgálat kiérkezéséig biztonságba helyezték a láthatóan rossz állapotban lévő nőt.
A mentők az asszony állapotának stabilizálását követően kórházba szállították.
A rendőrség hangsúlyozza: fontos tudni, hogy mindig van remény és segítség. Ha valaki nehézségekkel küzd, érdemes beszélni a családdal, barátokkal, vagy szakemberhez fordulni.
Segítség kérhető a +36-80/20-55-20 telefonszámon, illetve a www.kek-vonal.hu oldalon is.
Ezt olvastad már? Szolgálaton kívüli rendőrök akadályozták meg a tragédiát Komáromban








