Hirdetés

Brutális rablás Miskolcon: istentiszteletre tartó idős nőt támadott meg egy fiatalkorú

2026. március 9. 10:44
ZSM
Illusztráció, Pexels

A Miskolci Járási Ügyészség minősített rablás és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy fiatalkorú fiú ellen, aki 2025 szeptemberében támadt rá egy 70 éves nőre. Az elkövető többször megütötte és megrúgta az áldozatát, hogy megszerezze a táskáját.

A vádirat szerint az eset 2025. szeptember elején történt Miskolcon, amikor a vádlott leszólította az utcán közlekedő idős asszonyt, és arról érdeklődött, hová tart. Miután a sértett közölte, hogy istentiszteletre megy, a fiú felszólította a táskája átadására. A nő ezt megtagadta, mire a fiatalkorú a kerítésnek lökte, és rángatni kezdte a táska pántját. A védekező sértettet a támadó többször combon rúgta, majd ököllel is bántalmazta.

A vádlott végül megszerezte a táskát, amelyben 4.000 forint, bankkártya és személyes iratok voltak. Az elkövető elmenekült a helyszínről, majd a pénztárcát és a mobiltelefont kivette, a táskát pedig eldobta. A táskában maradt egy 10.000 forintos bankjegy is, amelyet a tulajdonosa a Bibliájába helyezett el.

A sértett egy autóstól kért segítséget, akivel közösen követni kezdték a vádlottat, miközben értesítették a rendőrséget. Az autós utolérte a fiút és kérdőre vonta a táska hollétéről, mire a vádlott beismerte, hogy már eldobta azt. Az idős asszony a bántalmazás következtében 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett, és orvosi ellátásra szorult. A büntetlen előéletű, jelenleg letartóztatásban lévő vádlottal szemben az ügyészség javítóintézeti nevelést indítványozott.

⚖️ Mit mond a Btk.?

365. § (1) Aki idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből a) erőszakot, illetve élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, vagy b) öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyezi, rablás bűntette miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (3) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a rablást a) fegyveresen, b) felfegyverkezve, c) jelentős értékre, d) bűnszövetségben, e) csoportosan, f) közveszély színhelyén, g) üzletszerűen, h) a bűncselekmény felismerésére vagy elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követik el.

Ezt olvastad már? Fiatal lányok támadtak társukra Pápán

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek

Betöltés...

👮 MÉG TÖBB RABLáS 🚨 LEGFRISSEBB HÍREK