Mai névnap: Zsigmond

DELTA Program Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
A kábítószer-bűnözés felszámolására indított DELTA Program első évében a szabolcsi nyomozók 665 büntetőeljárást indítottak és 30 kilogramm tiltott szert vontak ki a forgalomból. A hatóságok az illegális hálózatoktól több mint 122 millió forint értékű vagyont foglaltak le a vármegye területén.
A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság az országos program keretében kiemelt figyelmet fordított a droghálózatok felkutatására. A munka hatékonyságát segítette a megváltozott jogszabályi környezet, amely lehetővé tette a nyomozást olyan tudatmódosító szerek esetében is, amelyek korábban nem szerepeltek az illegális drogok és pszichotrop anyagok jegyzékében.
A vármegyei adatok alapján az elmúlt egy évben összesen 491 személyt hallgattak ki, akik közül 190 főt terjesztéssel gyanúsítottak meg. Az intézkedések során lefoglalt 30 kilogramm kábítószer között marihuána, kokain, kristály és amfetamin is szerepelt. A bűnügyi vagyonvisszaszerzés keretében a felszámolt hálózatoktól és terjesztőktől összesen 122 902 095 forintot foglaltak le.
A kábítószerpiac elleni küzdelem 2026-ban is folytatódik. A nyomozók az idei év elején már több sikeres felderítést hajtottak végre, többek között nagypályás dílerek őrizetbe vételével és szállítmányok lefoglalásával.
⚖️ Mit mond a Btk.?
176.§ (1) Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt a) bűnszövetségben, b) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőségét felhasználva, c) fegyveresen, d) üzletszerűen követik el.
179/A.§ (1) Aki új pszichoaktív anyagot kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés, ha az (1) bekezdésben meghatározott bűncselekményt a) bűnszövetségben, b) üzletszerűen követik el.








