Helybenhagyta a Győri Ítélőtábla annak a férfinak a büntetését, aki 2023 májusában két késszúrással oltotta ki felesége életét. Az elkövető a gyilkosságot követő reggelen önként adta fel magát a rendőrségen.
A jogerős tényállás szerint a hajléktalanszállón élő vádlott 2017-ben ismerkedett meg későbbi feleségével, akivel rövid időn belül összeházasodtak. A férfi házasságuk alatt rendszeresen ittasan kiabált a mozgásában korlátozott asszonnyal, akit fizikailag is bántalmazott. A nő több alkalommal kényszerült a közös lakásból a ház folyosójára menekülni az éjszakai órákban. Bár az áldozat nem mert segítséget kérni, a szomszédok több bejelentést is tettek a hangos veszekedések miatt. A polgármesteri hivatal levélben szólította fel a férfit a lakók nyugalmának megzavarása miatt, kilátásba helyezve bérleti jogviszonyuk felmondását.
A tragédia napján, 2023. május 18-án este a házastársak ismét összeszólalkoztak, a nő pedig közölte férjével, hogy rendőrségi ügy van folyamatban. A vádlott ezen felháborodva magához vett egy kést, és két alkalommal megszúrta feleségét, aki a helyszínen életét vesztette. A férfi másnap reggel a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányságon feladta magát.
A Győri Törvényszék első fokon többszörösen minősülő emberölés bűntette és kapcsolati erőszak bűntette miatt 18 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte a férfit, egyúttal kizárta a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségéből. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett, azonban a Győri Ítélőtábla egyetértett a fellebbviteli főügyészség álláspontjával, és a büntetést helybenhagyta.
⚖️ Mit mond a Btk.?
A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 160. §-a rendelkezik az emberölésről, a 212/A. §-a pedig a kapcsolati erőszakról:
„160. § (1) Aki mást megöl, bűntett miatt öttől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést k) a bűncselekmény elhárítására idős koránál vagy fogyatékosságánál fogva korlátozottan képes személy sérelmére követik el.”
„212/A. § (1) Aki a bűncselekmény elkövetésekor vagy azt megelőzően vele közös háztartásban élő házastársával […] szemben a testiséget, a méltóságot, a nemi önrendelkezési jogot, valamint a testi és lelki egészséget súlyosan sértő vagy veszélyeztető, rendszeres erőszakos magatartást tanúsít, ha más bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.