Hirdetés

Azonosították a januárban eltűnt Egressy Mátyás holttestét

2026. február 23. 13:37
ZSH
2026. február 23.

Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak a hirdetések megjelenítését, ezért azok nem láthatók.

A dunai vízirendészek egy hónapnyi kutatás után a XI. kerületi folyószakaszon találták meg a januárban eltűnt fiatal holttestét. A hatóságok azonosították az elhunytat, az ügyben bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel.

Véget ért a keresés a január 17-én eltűnt 18 éves fiú után. A fiatal január közepén egy belvárosi szórakozóhelyről távozott hajnalban, azonban otthonába már nem érkezett meg. Az eltűnés bejelentését követően a dunai vízirendészek folyamatosan kutatták a folyót és annak környezetét, de a keresés hetekig nem járt eredménnyel.

A holttestet végül 2026. febuár 21-én délután találták meg a Duna budapesti, XI. kerületi szakaszán, a Rákóczi hídtól mintegy három kilométerre déli irányban. A helyszíni szemlét és az azonosítást követően a rendőrség hivatalosan is megerősítette, hogy az eltűnt fiatalt találták meg.

A nyilvánosságot kegyeleti okokból és a család értesítése után tájékoztatták a fejleményekről. A Budapesti Rendőr-főkapitányság közlése szerint idegenkezűség gyanúja nem merült fel, az eljárás közigazgatási hatósági keretek között, szakértők bevonásával zajlik.

Megosztás: