A rendőrség három hónapra elrendelte egy balatonlellei szórakozóhely ideiglenes bezárását, miután a hatóságok az egység területén fogtak el egy kábítószer-kereskedőt. A 37 éves gödi férfit őrizetbe vették, a helyszínen kábítószergyanús anyagokat és készpénzt foglaltak le.
A Fonyódi Rendőrkapitányság munkatársai a DELTA program keretében, 2026. február 15-én hajnalban hajtottak végre akciót egy balatonlellei szórakozóhelyen. Az intézkedésben a somogyi felderítők, a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Kábítószer Bűnözés Elleni Hivatal több osztálya, valamint a vármegyei bevetési egység is részt vett.
A az akció során egy 37 éves gödi lakost fogtak el, aki az intézkedést megelőzően kábítószert fogyasztott és értékesített a helyszínen. Az egyenruhások lefoglalták a bűncselekményből származó pénzt és a droggyanús anyagokat. A férfit gyanúsítottként hallgatták ki, majd őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.
A bűncselekmény miatt a rendőrség 2026. február 17-én közigazgatási határozatban rendelte el a szórakozóhely ideiglenes bezárását, amelynek értelmében az egység három hónapig nem nyithat ki.
⚖️ Mit mond a Btk.?
§ (1) Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. (2) A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt a) bűnszövetségben, b) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőségét felhasználva követik el. (3) A büntetés öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű kábítószerre követik el.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.