A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda két évig tartó nyomozás után számolt fel egy bűnszövetséget, amelyben hét gyanúsított érintett. Az ügyben kábítószer-kereskedők, fogyasztók, betörők és egy professzionális termesztő is a hatóság látókörébe került.
A KR NNI Szervezett Bűnözés Elleni Főosztály Bűnszervezetek Elleni Osztálya még 2024-ben indított eljárást. Az első jelentős intézkedés 2024. október 17-én történt Budapest XIX. kerületében, ahol négy embert fogtak el. Közülük egy 40 éves budapesti és egy 35 éves erdőkertesi lakos a gyanú szerint társaikkal kábítószert szereztek be továbbértékesítésre, amit egyikük lakásában tároltak. Két másik személyt fogyasztóként azonosítottak.
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
[Archivált média]
A házkutatások során a 40 éves kereskedő lakásában 3,5 kilogramm marihuánát és több mint hárommillió forint készpénzt találtak. A másik helyszínen marihuána termesztéséhez használt berendezések és növényi maradványok kerültek elő. A két férfit őrizetbe vették, majd a bíróság elrendelte a letartóztatásukat.
A nyomozás feltárta, hogy a lefoglalt kábítószer egy betörésből származik. 2024. október 29-én a rendőrök elfogtak egy 39 és egy 40 éves budapesti férfit, akik korábban az egyik már őrizetbe vett gyanúsítottal közösen törtek be egy VIII. kerületi lakásba, ahonnan ellopták a később lefoglalt 3,5 kilogramm marihuánát. Náluk kisebb mennyiségű drogot, betörőeszközöket és nagy értékű ékszerekről szóló zálogjegyeket találtak. A bíróság az ő letartóztatásukat is elrendelte.
A szálak végül a marihuána eredeti forrásához, egy VIII. kerületi ültetvényhez vezettek. A lakás tulajdonosát 2025. február 3-án fogták el. A gyanú szerint ott éveken át professzionális körülmények között zajlott a kábítószer előállítása. A kutatás során termesztőberendezéseket, eszközvásárlási bizonylatokat és csekély mennyiségű marihuánát foglaltak le. Az elkövető szabadlábon védekezhet, mivel a nyomozás adatai szerint a termesztéssel már felhagyott.
⚖️ Mit mond a Btk.?
Btk. 176. § – Kábítószer-kereskedelem
(1) „Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
(2) „A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha a bűncselekményt a) bűnszövetségben, b) hivatalos vagy közfeladatot ellátó személyként, e minőséget felhasználva vagy c) a Magyar Honvédség, a rendvédelmi szervek, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok vagy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal létesítményében követik el.”
(3) „A büntetés öt évtől húsz évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha a bűncselekményt jelentős mennyiségű kábítószerre követik el.”
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.