Hirdetés

Körözés, kábítószer, zsarolás – két nap alatt fogtak el egy férfit Sopron térségében

2025. december 17. 12:15
ZSM
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rövid idő alatt több bűncselekményt is elkövetett az a 29 éves férfi, aki ismerőse autóját tulajdonította el, majd pénzt követelt annak visszaszolgáltatásáért. A soproni rendőrök két nap alatt azonosították és elfogták a körözés alatt álló tettest, akinél kábítószert is találtak.

December 14-én tett feljelentést a rendőrségen egy soproni nő, aki arról számolt be, hogy élettársa az ő nagy értékű személygépkocsijával vitte el egyik barátját Fertőrákosra. Amikor a sofőr rövid időre kiszállt az autóból, az utas elhajtott a járművel. Később telefonon közölte, hogy csak akkor adja vissza az autót, ha fizetnek érte.

A soproni rendőrök tanúkat hallgattak meg, adatokat gyűjtöttek, majd azonosították az elkövetőt, egy 29 éves kópházi férfit. December 16-án Fertőrákoson, rejtekhelyén fogták el. Az intézkedés során a férfi zsebében kábítószergyanús, fehér port és a fogyasztásához használt eszközt találtak. A helyszíni drogteszt THC-re pozitív eredményt mutatott.

Előállítását követően a nyomozók jármű önkényes elvétele, zsarolás bűntett kísérlete, kábítószer-fogyasztás vétsége, valamint más bűncselekmények miatt hallgatták ki gyanúsítottként. Az is kiderült, hogy a Budapesti Központi Kerületi Bíróság elfogatóparancsot adott ki ellene, ezért a rendőrök őrizetbe vették.

⚖️ Mit mond a Btk.?

Btk. 380. § – Jármű önkényes elvétele
(1) „Aki idegen gépi meghajtású járművet mástól azért vesz el, hogy jogtalanul használja, vagy az így elvett, illetve a rábízott ilyen járművet jogtalanul használja, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Btk. 367. § – Zsarolás
(1) „Aki jogtalan haszonszerzés végett mást erőszakkal vagy fenyegetéssel arra kényszerít, hogy valamit tegyen, ne tegyen vagy eltűrjön, és ezzel vagyoni hátrányt okoz, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

tk. 178. § – Kábítószer birtoklása

(1) Alapeset
„Aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít, bűntett miatt két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”

Csekély mennyiség / fogyasztói jelleg
A törvény külön rendelkezik a csekély mennyiségre vonatkozó, enyhébb megítélésű esetekről; ezeknél a minősítés és a büntetési tétel alacsonyabb, és jellemzően vétségi kategóriába esik.

Ezt olvastad már? Szoláriumból lopott Sopronban – a rendőrség a lakosság segítségét kéri

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek

Betöltés...

👮 MÉG TÖBB LOPáS 🚨 LEGFRISSEBB HÍREK