A Budapest Környéki Törvényszéken kezdődött meg annak a férfinak a pere, aki lakkbenzinnel lelocsolta, majd meg akarta gyújtani unokahúgát és testvérét. A vádlott ellen különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt emeltek vádat.
A vádirat szerint a férfi 2019 óta lakott egy telken ikertestvérével és annak családjával, kapcsolatuk eleinte rendezett volt. 2023 tavaszától azonban viselkedése megváltozott, tévképzetei alakultak ki, majd paranoid pszichotikus zavart diagnosztizáltak nála.
2024 nyarán a vádlott autójának motorterébe lakkbenzint locsolt, majd felgyújtotta. A tüzet unokahúga észlelte, aki vizet hozott, és megpróbálta eloltani a lángokat. Amikor számon kérte nagybátyját, a férfi azt válaszolta:
„Ne legyen a tiétek.”
A nő a házba menekült, hogy kizárja a férfit, aki azonban követte, és lakkbenzinnel lelocsolta, majd öngyújtóval megpróbálta meggyújtani ruháját.
A vádlott testvére segítségére sietett, és a két nő végül lefogta a férfit, elvették tőle a flakont és az öngyújtót, majd kizárták a házból. A vádlott ezután többször próbált visszajutni, de nem járt sikerrel. A szomszédok és a tűzoltók segítségével sikerült eloltani a lángokat, a férfit a rendőrök a helyszínen elfogták.
A Budapest Környéki Törvényszék 2025. november 3-án tartotta az ügy első tárgyalását.
⚖️ Mit mond a Btk.?
Emberölés (160. §) (1) Aki mást megöl, bűntettet követ el, és öt évtől tizenöt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés tíz évtől húsz évig terjedő, vagy életfogytig tartó szabadságvesztés, ha az emberölést – több ember sérelmére, – különös kegyetlenséggel, – előre kitervelten, – nyereségvágyból, – aljas indokból vagy célból, – hivatalos személy sérelmére, illetve hivatalos eljárása alatt követik el.
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.