Mai névnap: Barnabás

Három bajtársától búcsúzik a Siófoki Mentőállomás – megható bejegyzést tett közzé az Országos Mentőszolgálat
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak a hirdetések megjelenítését, ezért azok nem láthatók.
Szívszorító posztban emlékezett meg a Siófoki Mentőállomás közössége három szeretett munkatársáról, akik rövid időn belül hunytak el. Az Országos Mentőszolgálat megható sorokkal búcsúzott tőlük.
Az Országos Mentőszolgálat közösségi oldalán tette közzé azt a bejegyzést, amelyben arról írnak: három siófoki bajtársuk – Horváth János mentőgépkocsi-vezető, Verbovszky István mentőápoló és Felker Ferenc mentőtiszt – is örök nyugalomra tért.
A poszt szerint Horváth János és Verbovszky István szeptember 13-án, szinte egy időben hunyt el, míg Felker Ferenc október 23-án csatlakozott „az égi mentők csapatához”. A három férfi korábban évekig együtt szolgált ugyanazon esetkocsin – most pedig ismét együtt folytatják útjukat, ahogy a poszt fogalmaz.
Az OMSZ megemlékezésében mindhármukról szeretettel és tisztelettel írnak:
Horváth János mentőgépkocsi-vezetőként érkezett a rendőrségtől a Siófoki Mentőállomásra. Segítőkész, lelkiismeretes ember volt, akire mindig lehetett számítani. Szakmai alázata és türelme sok új gépkocsivezetőt indított el a hivatás útján. Párjával hosszú évekig éltek boldog kapcsolatban, aki szintén az egészségügyben dolgozott.
[Archivált média]
Verbovszky István mentőápoló szinte egész életét az Országos Mentőszolgálatnál töltötte. Vidám természetével, humorával sok nehéz pillanatot tett könnyebbé. Hivatásszeretetét nevelt fia is továbbviszi, aki ma mentőgépkocsi-vezetőként szolgál Siófokon.
[Archivált média]
Felker Ferenc mentőtiszt a kilencvenes évek közepén érkezett a Budai Mentőállomásról. Jólelkű, tapasztalt szakember volt, akitől mindig lehetett tanulni. Nyugdíj előtti éveiben gyakran mosolyogva kérdezte bajtársait: „Nem lehet még hazamenni?”
[Archivált média]
„Közös szolgálataik, emberi tartásuk és bajtársi összetartásuk örök példaként marad velünk” – zárul a bejegyzés, amely alatt bajtársak és civilek százai fejezték ki együttérzésüket.







