Hirdetés

Két halálos baleset és több mint kétszáz elfogás – a tegnapi nap mérlege

2025. október 29. 06:40
ZSH
2026. március 30.

A rendőrség keddi adatai szerint Magyarországon október 28-án két halálos kimenetelű közúti baleset történt, emellett több mint kétszáz embert fogtak el, és tizenegy határsértőt tartóztattak fel.

A Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatának tájékoztatása szerint a rendőrök 2025. október 28-án 0 és 24 óra között összesen 28 személyi sérüléses közlekedési baleset helyszínén intézkedtek. Kettő közülük halálos kimenetelű volt, ezekben két ember vesztette életét. További 6 baleset súlyos, míg 20 könnyű sérüléssel végződött.

A szolgálatot teljesítő rendőrök 210 személyt fogtak el, köztük 38 főt körözés alapján, és 72 embert bűncselekmény elkövetésén értek tetten. Összesen 188 személyt állítottak elő, ebből 110 főt bűncselekmény gyanúja, 2 embert ittas vezetés, a többieket egyéb szabálysértések miatt. A rendőrség 62 esetben hajtott végre biztonsági intézkedést – írták.

[Archivált média]

Határrendészeti összesítés

Az ország határainál tizenegy illegális migránst tartóztattak fel, egyet pedig megakadályoztak a belépésben. A soproni rendőrök egy pakisztáni embercsempészt is elfogtak.

A határrendészeti statisztika szerint 2025. október 28-án a szolgálatot teljesítő rendőrök 11 határsértőt tartóztattak fel, és 1 főt megakadályoztak az illegális belépésben.
A feltartóztatások Győr-Moson-Sopron vármegyében, Sopron közigazgatási területén történtek. A migránsok egyiptomi és pakisztáni állampolgárnak vallották magukat, de személyazonosságukat és tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért a rendőrök őket a hatályos jogszabályok szerint visszakísérték az ideiglenes biztonsági határzárhoz.

A soproni rendőrök október 28-án éjjel igazoltattak egy brit rendszámú autót, amit egy pakisztáni férfi vezetett. A járműben 10 egyiptomi és 1 pakisztáni utas tartózkodott. Az utasok nem rendelkeztek érvényes okmányokkal, így a hatóság intézkedett visszakísérésük ügyében, míg a sofőr ellen embercsempészés bűntette miatt indult büntetőeljárás– számolt be róla az ORFK Kommunikációs Szolgálat.

Ezt olvastad már? Rendőrautó és egy BMW ütközött a Hungária körúton

Megosztás:

Kapcsolódó cikkek

Betöltés...

👮 MÉG TÖBB HATáRSéRTéS 🚨 LEGFRISSEBB HÍREK