A rendőrök a DELTA Program keretében fogták el azt a két polgári férfit, akik a gyanú szerint anyagi haszonszerzés céljából kábítószert árultak. Az akcióban a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei rendőrök bevetési egysége is részt vett.
[Archivált média]
Célzott nyomozás és összehangolt akció
A hajdúnánási rendőrök információt kaptak arról, hogy két helyi lakos rendszeresen értékesít kábítószert Polgáron. A nyomozók a beérkezett adatokat alaposan ellenőrizték, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bükk KTA bevetési egységével közösen szerveztek rajtaütést. Augusztus 5-én este mindkét férfit elfogták, majd előállították. A házkutatások során készpénzt is lefoglaltak.
[Archivált média]
A 30 és 46 éves férfit a Hajdúnánási Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya kábítószer-kereskedelem bűntette miatt gyanúsítottként hallgatta ki, majd bűnügyi őrizetbe vette. A rendőrök kezdeményezték a letartóztatásukat – közölte a Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
A hatóság hangsúlyozza, hogy a kábítószerek és az új pszichoaktív anyagok összetétele és hatása kiszámíthatatlan, fogyasztásuk pedig akár tragédiához is vezethet.
Mit mond a Btk.?
A Büntető Törvénykönyv (2012. évi C. törvény) 178. § (1) bekezdése szerint, aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz vagy azzal kereskedik, kábítószer-kereskedelem bűntettét követi el. Az alapbüntetési tétel 2–8 év szabadságvesztés, azonban a körülményektől és a mennyiségtől függően ez akár 5–20 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.