A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája Miskolcon fogta el azt a lengyel férfit, akit szexuális erőszak és vagyon elleni bűncselekmények miatt több ország is körözött. A férfi az Europol „Most Wanted” listáján is szerepelt.
Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda
Európai szintű hajtóvadászat után csaptak le rá
Az ENFAST (Európai Célkörözési Egységek Hálózata) jelzésére indult be az akció, miután augusztus 1-jén több külföldi társszerv – köztük a szlovén és a lengyel rendőrség – fordult segítségért a KR NNI Célkörözési Osztályához. A 49 éves D. T. P. ellen két elfogatóparancs is érvényben volt. A szlovén hatóságok szexuális erőszak miatt keresték, míg hazájában, Lengyelországban vagyon elleni bűncselekmények miatt kiszabott hároméves szabadságvesztés elől szökött meg. A férfi a német és osztrák hatóságok előtt sem volt ismeretlen, így nem véletlenül került fel az Europol körözési toplistájára.
Miskolcon bujkált
A férfi több európai országban is megfordult szökése alatt, legutóbb Szlovákiából érkezett információ arról, hogy Magyarországon rejtőzhet. A KR NNI célkörözési nyomozói ezt követően azonnal adatgyűjtésbe kezdtek, melynek során kiderítették, hogy D. T. P. Miskolcon bújik meg. Az elfogásba – a veszélyes, sportos férfi miatt – a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársait is bevonták.
A férfit végül augusztus 4-én, Miskolc belvárosában szúrták ki és fogták el. A KR NNI nyomozóinak villámgyors intézkedése meglepte a körözött személyt, így nem tudott elmenekülni – a bilincs pillanatok alatt kattant a kezén.
A férfit előállították, majd átadási őrizetbe vették. Augusztus 5-én a bíróság elrendelte a letartóztatását. A szlovén hatóságoknak történő kiadatásáról később születik döntés – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodája.
Mit mond a jog?
A nemzetközi és európai elfogatóparancsok végrehajtására nem önmagában a Büntető Törvénykönyv, hanem speciális jogszabályok vonatkoznak. Az európai elfogatóparancs intézményét Magyarországon elsősorban a 2012. évi CLXXX. törvény, a 2013. évi LXXXVIII. törvény, valamint a 1996. évi XXXVIII. törvény szabályozza.
Az európai elfogatóparancs célja, hogy az uniós tagállamok gyorsan és hatékonyan átadhassák egymásnak a súlyos bűncselekmények miatt körözött személyeket. Az ilyen eljárás során a magyar hatóságok átadási őrizetet vagy ideiglenes letartóztatást rendelhetnek el, ha fennáll a szökés vagy elrejtőzés veszélye. Enyhébb esetben bűnügyi felügyelet is elrendelhető.
Az elfogatóparancs kiadásának feltétele, hogy a bűncselekmény maximális büntetési tétele legalább egy év, vagy jogerős ítélet esetén legalább négy hónap szabadságvesztés legyen. A kiadásról a magyar bíróság dönt, és bizonyos törvényben rögzített esetekben – például kettős ítélkezés vagy közkegyelem – az átadás megtagadható.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.