Egy sofőrként segítő ismerős szállította a dílert, aki fuvaronként kristályt adott neki fizetségként. A rendőrség rajtaütött a trión, amikor éppen újabb adagot vittek volna egy vevőnek.
[Archivált média]
Rajtaütés a parkolóban
A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 2025. július 22-én Orosházán, egy parkolóban ütöttek rajta három férfin. Ketten az autóban ültek, míg a harmadik – aki éppen vásárolni érkezett – még csak közeledett. A kábítószer-üzletre azonban nem került sor, mert a rendőrök mindhárom férfit elfogták, és megbilincselték.
Az egyik kocsiban ülő férfi volt a terjesztő, aki rendszeresen ellátta ismerősét egy fehér, kristályos kábítószerrel. A másik férfi, aki az autót vezette, szintén fogyasztó volt – elmondása szerint korábban csak az első alkalommal fizetett a drogszállítmányért, ezután azonban fuvarozásért cserébe kapta a szereket. A 32 éves sofőr nem rendelkezett jogosítvánnyal, ezért a díler kérte meg őt, hogy szállítsa egyik helyszínről a másikra. Hetente többször is útra keltek, minden alkalommal kábítószer járt a fuvarért.
Mindhárman pozitív gyorstesztet produkáltak
A rendőrök az elfogást követően mindhárom férfit előállították az Orosházi Rendőrkapitányságra. A helyszínen végzett gyorsteszt valamennyiük esetében pozitív eredményt mutatott. A terjesztőt őrizetbe vették, ellene kábítószer-kereskedelem bűntettének gyanújával indítottak eljárást. A két fogyasztónak kábítószer birtoklása vétség miatt kell felelnie – meg a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság.
Mit mond a Btk.?
Btk. 176. § (1): Aki kábítószert kínál, átad, forgalomba hoz, azzal kereskedik, vagy azzal kereskedni kíván, bűntett miatt öt évtől húsz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Btk.178. § (1) Aki kábítószert termeszt, előállít, megszerez, tart, az ország területére behoz, onnan kivisz, vagy azon átszállít, bűntett miatt egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
Megosztás:
Share on FacebookShare on X (Twitter)Share on WhatsappCopy LinkLink is Copied!Share on Email
Sütiket használunk a tartalom személyre szabásához és a forgalom elemzéséhez. Hozzájárulásoddal lehetővé teszed, hogy fejlődjünk és olyan híreket mutassunk, amik valóban érdekelnek. Döntésed bármikor visszavonhatod. 💙❤️
Functional
Mindig aktív
A technikai tárolás vagy hozzáférés kizárólag a felhasználó által kifejezetten kért szolgáltatás nyújtásához szükséges, vagy kizárólag elektronikus hírközlő hálózaton keresztüli kommunikáció továbbítása céljából történik
Preferenciák
A technikai tárolás vagy hozzáférés az előfizető vagy felhasználó által nem kért preferenciák tárolásának legitim céljához szükséges.
Statisztikai
The technical storage or access that is used exclusively for statistical purposes.Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag anonim statisztikai célokra használnak. Idézés, az Ön Internet-szolgáltatójának önkéntes kötelezettségvállalása vagy harmadik féltől származó további nyilvántartások nélkül az erre a célra tárolt vagy visszakeresett információ általában nem használható fel az Ön azonosítására.
Marketing
A technikai tárhely vagy hozzáférés szükséges ahhoz, hogy felhasználói profilokat hozzanak létre reklámküldéshez, vagy hasonló marketing célból követhessék a felhasználót egy webhelyen vagy több webhelyen.