Már nem tudott elbúcsúzni haldokló fiától egy édesapa, mert a szombathelyi börtön nem értesítette időben gyermeke életveszélyes állapotáról, és a kórházi látogatást sem engedélyezte, amíg a fiú eszméleténél volt. Mire az apa végül engedélyt kapott, fia már mesterséges kómában feküdt, amelyből többé nem ébredt fel. A Győri Ítélőtábla jogerős döntése alapján a büntetés-végrehajtási intézetnek bocsánatot kell kérnie, és 500 ezer forint sérelemdíjat kell fizetnie.
A jogerős ítélet megállapította, hogy a büntetés-végrehajtási intézet megsértette az apa magán- és családi élethez való jogát. A férfi azt követően indított személyiségi jogi pert a Magyar Helsinki Bizottság segítségével, hogy a börtön többször is elutasította a bocsánatkérést.
A jogvédő szervezet tájékoztatása szerint a fogvatartott fiú egy zárkatársával keveredett verekedésbe, aminek következtében életveszélyes állapotba került. A börtön azonban nem értesítette időben a hozzátartozót a történtekről, és nem tette lehetővé, hogy az apa beszélhessen a még eszméleténél lévő fiával a kórházban.
Mire az édesapa megkapta a látogatási engedélyt, a sérült fiatal már mesterséges kómában feküdt, és a halála előtt többé nem tért magához.
A Magyar Helsinki Bizottság közleménye kiemelte, hogy a szabadságvesztés nem jelenti az emberi méltóság és a családi kapcsolatok elvesztését, a börtön eljárását pedig nem indokolták a fogvatartás biztonsági követelményei. A szervezet hangsúlyozta, hogy az ilyen helyzetekben a gyors és emberséges ügyintézés nem szívesség, hanem jogi kötelezettség.

